Az előző évek hagyományaihoz híven, idén is részt vettünk a Fővárosi Állat- és Növénykert által szervezett Nevelőszülők Találkozóján. Idén aranyfokozatú támogatóként Samut, a kiselefántot fogadtuk örökbe, akit egy elefánt herpesz nevű súlyos betegség támadott meg. Szinte naponta kellett vért venni a fülében található erekből, és a tömeges vérvételek véraláfutásokat okoztak, amelyeket termékünkkel, az UW Premium Árnika-Feketenadálytő krémmel kezeltek. Mára szerencsére Samu már teljesen egészséges.
Idén Samura esett a választás
A C&C Laboratory az állatvédelem elkötelezett híve, ez az oka annak, hogy az általunk előállított, gyártott termékeken nem végzünk állatkísérleteket. Az Állatkert támogatásaként minden évben örökbe fogadunk egy lakót, 2022-ben Balut, a barna medvét, 2023-ban pedig Taikot, a jegesmedvét fogadtuk örökbe.
2022-ben Balura, a barna medvére a UW Premium Medvebalzsam HOT termékünk miatt esett a választás, melynek dobozán egy medve látható. Mielőtt bárki félreértené, nem történtek medvekísérletek a termék fejlesztésekor, sőt az is téved, aki azt gondolná, hogy a krém összetevői között szerepel ez a fenséges állat. A medve szimbólumot és az elnevezést azért választottuk, hogy ezzel szemléltessük a termék erejét, hatásosságát. Ez egy melegítő hatású készítmény, amely segít a túlerőltetett testrészek ápolásában és regenerálásában. Különleges összetétele, mint a feketenadálytő, aranyvessző, árnika, borsmenta és más gyógynövények kivonatai révén javítja a szövetek vérellátását és elősegíti a vérömlenyek, véraláfutások felszívódását. A kurkuma és a vörösszőlő levél antioxidáns hatása mellett az ördögcsáklya fájdalomcsillapító és gyulladásgátló tulajdonságai teszik még értékesebbé ezt a terméket. Hidratáló aloe vera kivonattal és természetes olajokkal gazdagított, mint a babérlevél, mustármag, és eukaliptusz olaj.
2023-ban Taiko, a jegesmedve kiválasztását az UW Premium Medvebalszam COLD inspirálta. A termék elnevezése és annak jelentése teljesen megegyezik a fentiekben a medvebalzsam kapcsán leírtakkal. Ez alapvetően egy hűsítő hatású balzsam, amely szintén a túlfeszített és igénybevett testrészek kezelésére lett kifejlesztve. Azonnali hűsítő érzést biztosít, és kiválóan alkalmazható izomfájdalmak, zúzódások esetén. A készítményben található mentol és kámfor intenzív hűsítő hatása mellett a feketenadálytő, árnika, indiai tömjénfa, és más gyógynövények kivonatai hozzájárulnak a gyorsabb regenerációhoz és a fájdalom enyhítéséhez.
Idén Samura, a kiselefántra esett a választás, akinek gyógyulásához a bevezetőben leírtak szerint saját márkás UW Premium Árnika-Feketenadálytő FORTE krémünkkel mi is hozzájárultunk. Ez a készítmény kiválóan alkalmas rándulások, zúzódások és más sérülések utáni kezelésre. Feketenadálytő kivonata révén elősegíti a sérülésekből eredő csökkent mozgásfunkciók regenerációját, míg az árnika enyhíti a rovarcsípések okozta viszketést, és gyulladáscsökkentő hatású. A szövetek jobb vérellátását biztosító hatóanyagok mellett gazdag természetes olajokban is, így erdeifenyő, eukaliptusz, kakukkfű és levendula olaj tartalmával is erősíti az ápoló hatást. Különleges összetevői révén nem csak ápol, hanem regenerál, és javítja a testrészek mozgásképességét is.
Nagy volt az érdeklődés a Nevelőszülők Találkozóján
Idén május 12-én szervezték meg a Nevelőszülők Találkozóját, ahol aranyfokozatú támogatóként egy külön standdal voltunk jelen. Az Állatkert által szervezett pecsétgyűjtő játék egyik állomás volt a sátrunk, ahol a pecsét mellett nyereményeket is szerezhettek az érdeklődők, sőt, a kiselefánt ihlette UW Premium Árnika-Feketenadálytő krém termékmintákkal is készültünk.
Köszönjük, hogy ilyen sokan felkerestétek a standunkat! Ha még nem fogadtatok örökbe senkit az állatkertből, akkor tegyétek meg, és találkozzunk jövőre ezen a különleges eseményen!
Videós tartalmakért látogass el TikTok oldalunkra:
https://www.tiktok.com/@kremmester.hu/video/7369924479989861664